Elfogták a férfit, aki tüzet okozott a parlamentben – FRISSÍTVE [VIDEO]

Képernyőmentés a biztonsági kamera felvételéből

Képernyőmentés a biztonsági kamera felvételéből

Benzinnel próbálta meg felgyújtani a parlamentet kedden egy férfi, akit még nem azonosítottak – számolt be a képviselőház elnöke. FRISSÍTÉS: Elfogták az elkövetőt.

Daniel Suciu szerint az incidens nyomán az egyik parlamenti alkalmazott pánikrohamot kapott.

A fővárosi rendőrség is beszámolt az esetről. Közleményük szerint az első vizsgálatokból arra következtettek, hogy egy férfi egy spontán konfliktus nyomán próbálta meg felgyújtani a látogatók számára fenntartott, mintegy 30 négyzetméteres helyiséget. Körülbelül 300 személyt kimenekítettek az épületből, sérültek nincsenek, textíliák és irodaszerek égtek el – tették hozzá.

Elfogták az elkövetőt

Elfogták és őrizetbe vették az éjszaka azt a férfit, aki kedd délután tüzet okozott a bukaresti parlament épületének egyik helyiségében. A fővárosi rendőrség sajtóosztályának tájékoztatása szerint a férfi kettőtől hét évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

A csendőrség korábban arról számolt be, hogy kedden 13.50-kor a parlament épületében lévő szuvenírbolt és a Constantin Brâncuşi kiállítóterem környékén egy férfi meggyújtott néhány magával hozott tárgyat, majd elhagyta a helyszínt. A csendőrök leszögezték, hogy a szabályzat értelmében az épületnek abba a részébe, ahol az incidens történt, a védelmi szolgálat beléptetőkapujáig szabad a bejárás. A férfi nem jutott be a parlament biztonsági zónájába – nyomatékosították.


A tüzet a katasztrófavédelmi főfelügyelőség parlamentben szolgálatot teljesítő egysége oltotta el, személyi sérülés nem történt – számolt be az Agerpres.

A rovatból ajánljuk:

Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.
Hívatlan vendég Vingán: méretes kígyót találtak egy ház udvarán [VIDEO]
A hőségben gyakrabban fordulhatnak elő vadon élő állatok a háztartások közelében.
RO-Alert ébresztette az aradiakat kedd hajnalban – ezért adták ki a riasztást [VIDEO]
Sikerült megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a közeli benzinkútra.
Halálos baleset történt a Maros völgyében
Az elsősegélynyújtás ellenére sem tudták megmenteni a mikrobusz sofőrjét.
Több tonna állateledelt mentettek ki a tűzoltók az égő kamionból
Az Arad és Temesvári közötti autópályán gyulladt ki.