Már négy áldozatot szedett Arad megyében a kánikula

Az elmúlt öt nap során négy személy halt meg Arad megyében a kánikula következtében – közölték pénteken a megyei sürgősségi kórház képviselői.

A kórház közleménye szerint egy 37, illetve egy 70 éves nő, valamint egy 57 és egy 75 éves férfi hunyt el a hőség okozta szövődmények miatt, de mindannyiuknak volt valami krónikus betegsége.

Az intézmény képviselői felhívták a figyelmet a tűző napon való hosszú idejű tartózkodás veszélyeire, rámutatva, hogy a kórház sürgősségi osztályára az elmúlt öt napban 58 személyt kellett sürgősen ellássanak túlhevülés miatt.

„A páciensek nagy részének testhőmérséklete rendkívül magas volt, ami a forró környezetnek való kitettség, a fizikai megterhelés és/vagy a megfelelő folyadékpótlás hiánya miatt alakult ki. Négy beteget, akiket súlyos állapotban, 40 és 42,6 Celsius-fok közötti testhőmérséklettel szállították be a kórházba, nem tudtak megmenteni az orvosok” – olvasható az Arad megyei egészségügyi intézmény közleményében.

Az orvosok szerint főként az idős és a krónikus betegek, közülük is a szívbetegek, vesebántalmakban, légúti betegségekben vagy cukorbetegségben szenvedők és a túlsúlyos személyek kerüljék a tűző napon való tartózkodást délelőtt 11 és délután 6 óra között.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.
Hívatlan vendég Vingán: méretes kígyót találtak egy ház udvarán [VIDEO]
A hőségben gyakrabban fordulhatnak elő vadon élő állatok a háztartások közelében.
RO-Alert ébresztette az aradiakat kedd hajnalban – ezért adták ki a riasztást [VIDEO]
Sikerült megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a közeli benzinkútra.
Halálos baleset történt a Maros völgyében
Az elsősegélynyújtás ellenére sem tudták megmenteni a mikrobusz sofőrjét.
Több tonna állateledelt mentettek ki a tűzoltók az égő kamionból
Az Arad és Temesvári közötti autópályán gyulladt ki.