Csákányi Eszter az Aradi Kamaraszínházban

Az előadásra érvényesek a tavasszal megvásárolt bérletek.

Az Aradi Kamaraszínház különleges előadással folytatja a 2015-ös évadot, október 12-én 18 és 20.30 órakor a nagyszínház színpadán Csákányi Eszter Akit az istenek szeretnek című élő koncertjét láthatják az érdeklődők. Az előadásra érvényesek a tavasszal megvásárolt bérletek.

„Magamról és a női lélek megannyi arcáról mesélek ebben az estben" – mondja Csákányi Eszter. A téma örök: nők – végletes lelkiállapotban. Nők, akik alárendelik magukat a férfinak, akik hiába várakoznak a megbeszélt randevún, akik kiszellőztetik a lakásból a magányt, és akik mégis mindig életben maradnak. Csákányi Eszter mutatja be őket nagy empátiával és rokonszenvvel, humorral és öniróniával. „Furcsa műfaj az önálló est. Ha igazán jó, akkor nem színház, hanem maga az élet. A játszó színész élete: azaz Csákányi Esztert láthatjuk Csákányi Eszter szerepében. Ez a színházi omega, ide eljutni kevesen tudnak az alfától.” (szinházkolónia.hu)

Közreműködik Wagner-Puskás Péter billentyűs és Kovács Norbert ütőhangszereken. A 18 órai előadásra a délutáni teljes, délutáni nagyszínházi és a diákbérletek érvényesek. A 20.30 órai előadásra az esti teljes, esti nagyszínházi bérletek és a meghívók érvényesek. Jegyek a 0721/265–827-es számon vagy az akamara.ro@gmail.com e-mail címen foglalhatók.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.