Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Craiovai győzelmével a forduló meglepetését okozta az UTA A visszavágók első fordulójában esélytelenebb csapatként nyert az aradi gárda.
Megtört a jég, hosszú idő után nyert ismét az UTA Egy hét híján három hónap telt el az aradiak legutóbbi győzelme óta.
Két meccs, nyolc kapott gól: gödörben az UTA Újabb súlyos, négygólos vereséget szenvedett az aradi csapat, amely augusztus 9. óta nem nyert.
Nem volt acélos az Oțelul ellen az UTA – kiütés lett a vége A szezonban eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el az aradi csapat.
Két hónapja nem nyert az UTA, Moldvában sem tört meg a jég Legutóbb az 5. fordulóban győzött az aradi csapat, azóta öt döntetlen és két vereség a mrélege.
Nem ment a gólszerzés a Csíkszereda ellen, emberhátrányban itthon tartott egy pontot az UTA Eddig a legtöbb döntetlent az aradi csapat számlálja.
Izgalmas meccsen szerzett pontot az UTA Vezetett a CFR ellen, végül be kellett érnie a döntetlennel az aradi csapatnak a kolozsvári derbin.
Reménytelen helyzetből mentett pontot az UTA Háromgólos hátrányból állt fel az aradi csapat az FC Argeș ellen az élvonalbeli bajnokság hétvégi fordulójában.