Tucatnyi migráns egy kisteherautóban

Tíz iraki és két szíriai határsértőt találtak a román határrendészek hétfő éjjel a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőnél egy lett férfi által vezetett kisteherautóban – közölte az aradi határrendészet.

A közel-keletiek illegálisan, okmányok nélkül szerettek volna a schengeni övezet orzságaiba jutni.

A nagy-britanniai rendszámú furgon rakterében fedeztek fel a határrendészek egy álfalat, ami mögé bújtak a hét felnőtt férfiből és két nőből, továbbá három kiskorúból álló csoport tagjai. A felnőttek életkora 23 és 37 év közötti, a gyerekeké 9 hónap és 16 év közötti.

Az illegális bevándorlók ellen tiltott határátlépés kísérletének, a 34 éves sofőr ellen embercsempészet vádjával indítottak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Tűz ütött ki egy belvárosi szépségszalonban
A tűzoltóság szerint rövidzárlat miatt gyulladt ki egy szoláriumgép.
Ételmérgezés gyanújával került kórházba Aradon a Steaua két utánpótláscsapata
Az étterem pénzbírásgot kapott, és felfüggesztették a tevékenységét.
Egy nő holttestét találták meg a Marosban Pécska közelében
A rendőrség elsődleges információi szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a volt PSD-s alpolgármester
Európai uniós forrásokat hívott le és használt fel jogtalanul, mintegy 120 ezer euró értékben.
Szexuálisan zaklatta a hétéves nevelt lányát egy férfi, méghozzá az anya tudtával
A nő néhányszor rajta is kapta párját, mégsem tett semmit gyermeke védelmében.