Tizenöt iraki menekültet tartóztattak fel Nagylaknál

Tíz felnőtt és öt kiksorú iraki állampolgárt találtak a román határrendészek egy török rendszámú haszongépjárműben elbújva szombaton valamivel éjfél után a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

Az aradi határrendészet közleménye szerint a felnőttek (22-től 47 évesekig) között két nő is volt; a gyerekek és fiatalok életkora 7 és 17 év közötti. Valamennyien menedékjogot kértek korábban Romániában, de a tervük valójában az volt, hogy Nyugat-Európába jussanak el – papírok nélkül.

A hatóságiaknak az tűnt fel a gépkocsi vámvizsgálatakor, hogy a fuvarlevél szerint fém alkatrészeket szállító autó rakterének ajtaján sérült volt a vámzár. A jármű átkutatásakor találták meg a kartondobozok közt elbújva az irakiakat, akik ellen tiltott határátlépés kíséretének vádjával indítanak eljárást.

A 33 éves török sofőrt és 38 éves bolgár kísérőjét embercsempészettel gyanúsítják.

A rovatból ajánljuk:

Tizenkétéves kisjenői fiú száguldozott egy lopott autóval
Hunyad és Arad megyei rendőrök üldözték, végül Milován állították meg.
Súlyos közúti baleset történt Kürtösön: egy ember a helyszínen életét vesztette
A balesetnek három sérültje volt, közülük kettő a roncsba szorult.
Tűz ütött ki egy garázsban Ágyán – egy autó teljesen leégett
Fűtőberendezés okozta a tragédiát, jelentős anyagi kár keletkezett.
Tűz ütött ki egy lakóházban Öthalom községben [FOTÓ, VIDEÓ]
A nem megfelelően elhelyezett vagy szigetelt kémény okozhatta a bajt.
Kigyulladt egy ház Nagyiratoson, szerencsére nem sérült meg senki
Mintegy 150 négyzetméteren emésztettek fel mindent a lángok.