Testi sértés és rongálás gyanújával folytatnak vizsgálatot két rendőr ellen
Bűnvádi eljárást folytatnak két rendőr ellen, akiket azzal vádolnak, hogy egy aradi étteremben bántalmaztak egy férfit, és összetörték a telefonját – írta az Agerpres az Aradi Bíróság Ügyészségének közleménye alapján.
Az ügyészek szerint a dél-erdélyi (A1-es) autópályát kiszolgáló sztrádarendőrség két ügynöke olyan súlyosan bántalmazta áldozatát, bizonyos T. R. A.-t,
hogy az illető 10-12 napos orvosi ellátásra szorult.
Ezenkívül az egyik gyanúsított, bizonyos Ş. T. D. összetörte a sértett fél mobiltelefonját – írta közleményében az ügyészség.
A rendőr ellen testi sértés, rongálás és a közrend megzavarása miatt folytatnak bűnvádi eljárást, kollégáját pedig testi sértéssel és a közrend megzavarásával vádolják. Az ügyészek szerint a bűncselekmény februárban történt a Hármassziget néven ismert szabadidős övezet egyik éttermében, eddig a terhelő bizonyítékok gyűjtése folyt, ezért csak most helyezték vád alá az elkövetőket.
A rovatból ajánljuk:
Óriási tűz és légszennyezés Aradon: kigyulladt egy habszivacsgyár [VIDEO, KÉPGALÉRIA]
Nagy erőket mozgósítottak a tűzoltók.
Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Kigyulladt egy autó péntek este a prefektúra előtt, járőröző csendőrök avatkoztak közbe [VIDEO]
A jármű 30 százalékban károsodott.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.



