Sokkolóval raboltak a nőknek öltözött férfiak [VIDEÓ]

Három nőnek öltözött fiatal férfi támadta meg vasárnap éjjel egy aradi bevásárlóközpont garázsában az „adósukat”.

A rendőrséget hétfőn értesítették a Galleria Mall bevásárlóközpont biztonsági őrei, akik a térfigyelő-kamera felvételeinek visszanézésekor látták a történteket: amint három nő kirabolt egy földön fekvő férfit, miközben sokkolóval többször is megbénították.

A rendőrök utólag azonosították az áldozatot egy 43 éves aradi férfi személyében, és rövidesen a tetteseket is elkapták: három 19 és 22 év közötti fiatalembert, akik nőnek álcázták magukat a bűncselekmény elkövetésekor. A rendőröknek azt mondták, hogy azért vitték el az áldozat pénztárcáját, mert „nem fizetett nekik bizonyos szolgálatokért” – írják az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. A tetteseket őrizetbe vették, és rablótámadás vádjával javasolták előzetes letartóztatásba helyezésüket.

A városszéli pláza ideális helyszín kétes ügyletek lebonyolításáta, hiszen közel két éve „kísértetházként” emlegetik a jobb sorsra érdemes, de a kereskedők által elhagyott bevásárlóközpontot, amelyet egy-két közintézmény kirendeltsége révén „lélegeztető gépen tartanak”, a közelében pedig „éjszakai pillangók” teljesítenek szolgálatot.

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.