Mázlista volt a vonattal ütköző sofőr
Figyelmen kívül hagyta a stoptáblát egy 41 éves Arad megyei gépkocsivezető a vasúti átkelőnél, ezért elsodorta a Kolozsvár–Temesvár útvonalon közlekedő vonat. Személyi sérülés nem történt, de rongálás miatt bűnvádi eljárást indítanak ellene.
Az Aradi megyei Újszentanna és Újvarsánd közötti 791-es megyei rangú úton, a vasúti kereszteződés előtt nem állt meg a zimándújfalui sofőr, és elsodorta autóját az éppen akkor arra elhaladó InterCity-járat. A kocsi totálkáros lett, de neki – sem az utasoknak – nem történt baja.
Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem ússza meg ennyivel, mivel azok a közlekedési balesetek, amelyekben a vasúti átkelőhelyek felszerelései, illetve a szerelvények érintettek, rongálásnak minősülnek, ezért bűnvádi eljárást indítanak a vétkes gépkocsivezető ellen.
A rovatból ajánljuk:
Óriási tűz és légszennyezés Aradon: kigyulladt egy habszivacsgyár [VIDEO, KÉPGALÉRIA]
Nagy erőket mozgósítottak a tűzoltók.
Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Kigyulladt egy autó péntek este a prefektúra előtt, járőröző csendőrök avatkoztak közbe [VIDEO]
A jármű 30 százalékban károsodott.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.




