Kisjenőnél és Kürtösnél is migránsok akadtak fenn

Két „fogásuk” is volt a román határrendészeknek szombaton: Kisjenőben taxival közlekedő libanoni, Kürtösnél pedig vonattal utazó indiai menekülteket tartóztattak fel.

Szombat reggel, valamivel hat óra előtt a Bukarest–Budapest nemzetközi vonat utasainak okmányellenőrzésekkor a kürtösi vasúti határátkelőhelyen hét indiai férfi hamis román iratokat mutatott fel. A vizsgálatok során kiderült, hogy mindanniyan munkavállalási engedéllyel rendelkeztek Romániában, de Nyugat-Európába, a schengeni térség valamelyik országába szerettek volna eljutni a jobb megélhetés reményében, ezért – mivel más érvényes papírjaik nem voltak – fejenként ezer euróért hamis útiokmányokat vásároltak egy meg nem nevezett alaktól. Tiltott határátlépés kísérletének vádjával indítanak ellenül eljárást a hatóságok.

Este fél nyolc körül a Kisjenő határában szolgálatot teljesítő határrendészek megállítottak egy Gyulavarsánd irányába közlekedő taxit a város határában. A gépkocsinak három felnőtt – két férfi és egy nő –, valamint egy négy és egy ötéves gyerek volt az utasa. Nem tudtűk igazolni magukat, ezért a varsándi határrendészetre kísérték kihallgatásra őket, ahol kiderült, hogy libanoni állampolgárok, és a zöldhatáron szerettek volna Magyarországra, a schengeni övezetbe szökni; Romániába is illegálisan érkeztek. Ellenük is eljárást indítottak, míg a taxist embercsempészettel gyanúsítják.

A hét folyamán Nagylak határában fogtak el egy vietnámi férfit, aki át akart szökni Magyarországra – róla is kiderült, hogy munkavállaló.

Arad ipari övezetében több távol-keleti hivatalos munkavállaló dolgozik, de úgy tűnik, egy részük csak „dobbantónak” tekinti az aradi munkahelyet, és az első adandó alkalommal Nyugat-Európába próbálnak szökni, abban reménykedve, hogy az európai uniós menekültstátus és az ezzel járó segélyek kényelmes megélhetést biztosítanak majd nekik.

A rovatból ajánljuk:

Tűz ütött ki egy belvárosi szépségszalonban
A tűzoltóság szerint rövidzárlat miatt gyulladt ki egy szoláriumgép.
Ételmérgezés gyanújával került kórházba Aradon a Steaua két utánpótláscsapata
Az étterem pénzbírásgot kapott, és felfüggesztették a tevékenységét.
Egy nő holttestét találták meg a Marosban Pécska közelében
A rendőrség elsődleges információi szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a volt PSD-s alpolgármester
Európai uniós forrásokat hívott le és használt fel jogtalanul, mintegy 120 ezer euró értékben.
Szexuálisan zaklatta a hétéves nevelt lányát egy férfi, méghozzá az anya tudtával
A nő néhányszor rajta is kapta párját, mégsem tett semmit gyermeke védelmében.