Facebook-bejegyzés alapján „ugrott” a buszsofőr jogsija

A vétkes sofőrre 580 lejes pénzbírságot róttak ki, és egy hónapra felfüggesztették a gépjárművezetői jogosítványát.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint az Info Trafic Arad nevű zárt Facebook-csoportba feltöltött fénykép alapján azonosítottak egy szabálytalankodó buszsofőrt, akinek utólag felfüggesztették a jogosítványt.

A fényképet egy másik autós készítette. A „lesifotós” megörökítette, amint Arad északi körgyűrűjön egy autóbusz vezetője a kanyar előtt szabálytalanul, záróvonalon előzött, ráadásul nem is egy, hanem egyszerre több járművet.

A rendőrségi közlemény szerint az eset még a múlt pénteken történt. A kép alapján azonosították busztársaságot, és azt is, hogy ki teljesített akkor szolgálatot rajta. A vétkes sofőrre 580 lejes pénzbírságot róttak ki, és egy hónapra felfüggesztették a gépjárművezetői jogosítványát.

A rovatból ajánljuk:

Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.