Elfogták a cserbenhagyásos gázolás gyanúsítottját
Egy 59 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy vasárnap hajnalban elütött egy kerékpárost Zimándközön, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A biciklis belehalt a sérüléseibe, a gyanúsítottat szerdán fogták el, és az autóját is lefoglalták.
Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a községközpontban, Zimándújfalun tartóztatták le azt a helybeli férfit, aki a gyanú szerint elütötte a kerékpárost.
Meg kell jegyezni, a 21 éves, Vaslui megyei illetőségű fiatalember nem viselt láthatósági mellényt, és a kerékpárja sem volt fényvisszaverőkkel felszerelve.
Az 59 éves férfi házának udvarán megtalálták a gépkocsit is, amellyel a balesetet okozták. Gondotatlanságból elkövetett emberölés, segítségnyújtás elmulasztása és a tetthely módosítása vádjával folytatják a nyomozást.
A rovatból ajánljuk:
Óriási tűz és légszennyezés Aradon: kigyulladt egy habszivacsgyár [VIDEO, KÉPGALÉRIA]
Nagy erőket mozgósítottak a tűzoltók.
Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Kigyulladt egy autó péntek este a prefektúra előtt, járőröző csendőrök avatkoztak közbe [VIDEO]
A jármű 30 százalékban károsodott.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.



