FRISSÍTVE – Egy ronccsal száguldott az autópályán

Totálkáros kisbusszal hajtott át fél Magyarországon egy román sofőr, miután súlyos balesetet szenvedett Székesfehérvár közelében, az M7-es autópályán.

Az utánfutót vontató, román rendszámú kisbusz oldalára borult hétfőn reggel az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán. A jármű a szabadbattyáni lehajtó után a külső szalagkorlátnak ütközött, az utánfutója leszakadt és a sztráda melletti bokros, fás területre csapódott. A sofőr és utasai ki tudtak szállni a járműből.

A műszaki mentés során a járművet áramtalanították, majd daru csörlőjével kerekeire állították és félrevontatták – számolt be a Maszol a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sok képpel illusztrált híre alapján.

Ezek után azt gondolná az ember, hogy a totálkáros kisbusz jó időre, ha nem végleg lekerül az utakról. Ám a román sofőr fejébe vette, hogy mindenképpen saját járművén kocsikázik haza, ezért az M7-es autópálya mellett található pihenőben kartonpapírral és ragasztószalaggal „meggyógyította” a furgonon esett sebeket, és ismét felhajtott a pályára. Az M7-esről az M0-ás érintésével az M5-ös autópályán kocsikázott több mint 260 kilométert magyarországi sztrádákon, mielőtt Nagylaknál átlépte a magyar–román határt (kérdés, hogy engedték át a járgányt).

Hogy ezek után sem volt elég a kalandból a sofőrnek, az bizonyítja, hogy az Arad-Temesvár autópályán is lencsevégre kapták a totálkáros kisbuszt.

Fotó: tion.ro

FRISSÍTÉS: A határrendészet utólagos tájékoztatása szerint a mikrobuszt a határátkelőhelyen tréleren hozták át, utána folytatta útját.

A rovatból ajánljuk:

Tizenkétéves kisjenői fiú száguldozott egy lopott autóval
Hunyad és Arad megyei rendőrök üldözték, végül Milován állították meg.
Súlyos közúti baleset történt Kürtösön: egy ember a helyszínen életét vesztette
A balesetnek három sérültje volt, közülük kettő a roncsba szorult.
Tűz ütött ki egy garázsban Ágyán – egy autó teljesen leégett
Fűtőberendezés okozta a tragédiát, jelentős anyagi kár keletkezett.
Tűz ütött ki egy lakóházban Öthalom községben [FOTÓ, VIDEÓ]
A nem megfelelően elhelyezett vagy szigetelt kémény okozhatta a bajt.
Kigyulladt egy ház Nagyiratoson, szerencsére nem sérült meg senki
Mintegy 150 négyzetméteren emésztettek fel mindent a lángok.