Durrdefekt miatt borult fel a kisbusz kilenc utassal

Délután állt helyre a forgalom mindkét sávon a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán, Németság térségében, ahol néhány órával korábban oldalára borult egy utánfutós mikrobusz.

A rendőrség tájékoztatása szerint durrdefektet kapott a jármű, amiben kilencen utaztak, ezért dőlt oldalára a vontatmányával együtt (a tréleren egy másik mikrobuszt szállított). A beleset során az autó összekoccant a mellette, a szomszéd sávban haladó járművel, de szerencésre annak utasai sem sérültek meg, miként a Krassó-Szörény megyei rendszámú kisbusz kilenc utasa is ép bőrrel megúszta a kalandot.

A helyszínelés és a mentés idejére csak egy sávon haladt a forgalom, a korlátozást délután négy óra után oldották fel.

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.