Csempészhálózatot számoltak fel

Felszámoltak egy cigarettacsempész bandát Arad és Temes megyében a rendőrök. A csütörtökön több mint húsz helyen, egy időben tartott házkutatás során 170 ezer szál zárjegy nélküli cigarettát, lőfegyvert és közel 28 ezer eurónyi készpénzt foglaltak le – számolt be pénteken az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szervezett bűnözés elleni ügyosztály és a különleges erők összehangolt razziája során 13 Arad és nyolc Temes megyei helyszínen tartottak házkutatást, és összesen nyolc, 29 és 48 év közötti férfit állítottak elő, akiket bűnszervezett létrehozásával, szolgálati titkok kiszivárogtatásával (emiatt elképzelhető, hogy rendőrök is vannak közöttük), tiltott dohányáru-kereskedelemmel gyanúsítanak.

A rendőrök összesen 170 ezer szál zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le, amelyek az Európai Unión kívüli országból valók, emellett több mint 27 ezer euró és 2000 lej készpénzt is találtak, ami feltehetően a csempészáru értékesítéséből származik.

Előkerült egy távcsöves puska és hozzá tartozó 155 töltény is, továbbá egy sokkoló. A rendőrség szerint a csempészettel 1,67 millió lejnyi kárt okozott a bűnbanda az államkasszának. A férfiakat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.

A rovatból ajánljuk:

Tizenkétéves kisjenői fiú száguldozott egy lopott autóval
Hunyad és Arad megyei rendőrök üldözték, végül Milován állították meg.
Súlyos közúti baleset történt Kürtösön: egy ember a helyszínen életét vesztette
A balesetnek három sérültje volt, közülük kettő a roncsba szorult.
Tűz ütött ki egy garázsban Ágyán – egy autó teljesen leégett
Fűtőberendezés okozta a tragédiát, jelentős anyagi kár keletkezett.
Tűz ütött ki egy lakóházban Öthalom községben [FOTÓ, VIDEÓ]
A nem megfelelően elhelyezett vagy szigetelt kémény okozhatta a bajt.
Kigyulladt egy ház Nagyiratoson, szerencsére nem sérült meg senki
Mintegy 150 négyzetméteren emésztettek fel mindent a lángok.