Ország-világ

Aradot is érintheti a Via Carpatia

A 3300 kilométer hosszúra tervezett út Litvániától Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon, továbbá Románián és Bulgárián keresztül halad Görögországig. A román–magyar határ melletti négy romániai megye önkormányzata támogatja a gyorsforgalmi folyosó kiépítését, erről szándéknyilatkozatot írtak alá.

Sms-ben értesítenek majd az útlevél érvényességéről

Szerdától az útlevéllel rendelkező érintett személyek sms-ben fognak értesítést kapni a 1813-as számról, hogy egy-három hónapon belül lejár az útlevelük. Az intézkedés által azt próbálják elérni, hogy a polgárok elkerüljék a nyári időszakban kialakuló zsúfoltságot az útlevélosztályon

Bocsánatot kért szavaiért a volt kormányfő

<em>Hír szerkesztése</em> Bocsánatot kért szavaiért a volt kormányfő
Bocsánatot kért Facebook-oldalán csütörtökön Mihai Tudose volt miniszterelnök, amiért „félreérthető kijelentésével" megsértett. Az ex-kormányfő egy tévéműsorban akasztással fenyegette meg a székely zászlót kitűzőket. Az RMDSZ elfogadta a bocsánatkérést.