Négyórás várakozás a kamionoknak Nagylaknál

Több mint tíz kilométeres teherautósor kígyózótt hétfő délelőtt a Nagylak – Csanádpalota autópálya-határátkelőnél, így órákon át kellett várakozniuk a nyugat-európai országok felé tartó kamionsofőröknek.

A Magyarország felé vezető oldalon négy sávot nyitottak meg a tehergépkocsik számára – közölte Mihaela Leş, az aradi területi határrendészet sajtószóvivője. Azt mondta, a hét eleji zsúfoltság megszokott, ugyanis hétvégén vagy nemzeti ünnepeken a 7,5 tonnás vagy annál nagyobb gépkocsik számára tilos a közlekedés Magyarország területén, így sokan Romániában várakoznak, hogy átkelhessenek a határon. Mihaela Leş hozzátette, hogy mivel Bulgária területén fennakadásokat okozott a havazás, a kamionok egyszerre indultak útnak a forgalom megnyitását követően, így a vámhoz is egyszerre értek oda.

Az autópálya-határátkelőnél volt a szokásosnál hosszabb a várakozási idő, körülbelül négy óra, a nagylaki közúti átkelőnél körülbelül két órát kellett sorban állniuk a tehergépkocsiknak, míg Gyulavarsándnál körülbelül 10 perc alatt át lehetett jutni a határon.

AGERPRES

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.