Sms-ben értesítenek majd az útlevél érvényességéről

Az Arad Megyei Prefektúra közleménye szerint szerdától telefonos írott üzenetben, sms-ben kapnak figyelmeztetést azok az, akiknek közeledik az útlevél érvényességi határidejének lejárta.

Az intézkedést a belügyminisztérium és a külügyminisztérium vezette be az útlevélosztályok, valamint a konzulátusok bevonásával, hogy hatékonyabban működjön az útlevelek kiadásának folyamata.

Az útlevéllel rendelkező személyek, akik érvényes telefonszámot adtak meg az útlevél átvételekor, sms-ben fognak értesítést kapni a 1813-as számról, hogy egy-három hónapon belül lejár az útlevelük. Az intézkedés által azt próbálják elérni, hogy a polgárok elkerüljék a nyári időszakban kialakuló zsúfoltságot az útlevélosztályon – írták.

Az útiokmány megújításáért online is foglalhatnak időpontot az érintettek az epasapoarte.ro oldalon Romániában, iletve az sau econsulat.ro honlapon a külföldön tarzókodók.

Márciusban azok a személyek is értesítést fognak kapni, akiknek az elmúlt hat hónapban járt le az útlevelük.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.