Városnapi kitüntetések: nincsenek magyar jelöltek

Hagyomány a városnapok alkalmával, hogy Pro Urbe-, illetve Kiválóság-díjjal tünteti ki az önkormányzat azokat a személyiségeket, akik munkásságukkal Arad kulturális, gazdasági vagy sportéletét gazdagítják, illetve sokat tesznek a város jó hírnevének öregbítéséért. Az is szokás volt, hogy minden évben magyar személyiségeket is kitüntettek, de az idei jelöltek listáján nincsenek magyar nevek.

Idén lesz 185 éve, hogy Arad megkapta szabad királyi város rangot, és ezúttal is a jeles évforduló köré építik a városnapi programokat. Az augusztusi rendezvénysorozaton ünnepi testületi ülést tartanak, amelyen átadják a már hagyományos kitüntetéseket is.

Az erre vonatkozó határozattervezetben nem szerepel a Pro Urbe-díj odaítélése, csak hat Kiválóság-díjat osztanak ki, de az elismerésre javasoltak között nem találni magyar neveket.

A jegyzék szerint kitüntetik Cristian Ban színházi rendezőt, Marius Țiu és Radu Bereteu pedagógusokat, Anamaria Șerban szobrászművészt, Mario Florescu ütőhanszeres dzsesszzenészt és Adrian Lucaci volt labdarúgót, a megyei futballszövetség jelenlegi elnökét.

Tavaly Tisza Ferenc labdarúgóedző és dr. Kozma András akadémikus volt a magyar díjazott.

A jelöltek névsorának nyilvánosságra hozatalakor kerestük Bognár Levente alpolgármester, hogy megkérdezzük, miért hiányoznak a magyar nevek, de nem értük el. Amint megtudjuk az okot, visszatérünk.

  • A határozattervezetet közvitára bocsátották, a városháza honlapján és a bejárati előcsarnokban tanulmányozható, és július 22-től, hétfőtől 31-ig lehet kiegészítési javaslatokat, észrevételeket hozzáfűzni.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.