Több mint háromezer előkészítőst írattak be

A március 22-i határidőig 3154, ősszel iskolás kort betöltő gyereket írattak be a 2019–2020-as tanév előkészítő osztályaiba – írta sajtóközleményében az Arad Megyei Tanfelügyelőség.

Közülük 2762 gyereket a lakhelye szerinti tankerületbe írattak be, 392 esetben pedig átjelentkezés volt. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint az iskolák igénylése alapján módosítottak a beiskolázási terven, néhány helyütt megnövelték az osztályok számát, másutt csökkentették, de biztosították a véglegesített státusú tanítókat, hogy senki sem marad állás nélkül.

Emlékeztetnek arra, hogy április 2. és 8. között a beiratkozás második szakaszát tartják. Részleteket itt olvashat.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.