Ismét támadják a Szabadság-szobrot [AUDIÓ]

Néhány évnyi hallgatás után ismét támadja az aradi Szabadság-szobrot a román szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal (Noaua Dreapta) helyi szervezete.

A szervezet közleményében Zala György alkotásának lebontását vagy Magyarországra költöztetését kezdeményezi, illetve követeli Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármestertől, hogy nyilvánosan adjon számot arról, mennyi pénzt kapnak a város magyar jellegű kulturális programjai a hasonló román rendezvények költségvetéseihez képest. A párttá bejegyzett szélsőjobboldali mozgalomnak Aradon nincs tömegbázisa, a választott és kinevezett román elöljárók sem veszik komolyan, de az ilyen megnyilvánulásokkal el tudják érni a feszültség szítását, a közhangulat megmérgezését – ismerte el Bognár Levente alpolgármester, aki szerint az idei romániai választások, a március 15-i magyar nemzeti ünnep közeledte, illetve az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc vérbefojátásnak október 6-i 170. évfordulója miatt erősödtek fel a magyarellenes hangok.

Maroknyi román ellentüntető a megbékélési parkban

Az aradi Szabadság-szobrot, Zala György alkotását 1890. október 6-án avatták fel a színház háta mögötti Szabadság téren.

35 évig állt ott, de igazából ennyi ideig sem láthatták az aradiak, mert a román közigazgatás bevezetése után, 1921-ben a Brătianu-kormány a lebontás mellett döntött, és bedeszkázták a szoborcsoportot, majd 1925-ben szétszedték. 74 évig különböző helyeken, leghosszabb ideig az aradi várban őrizte darabjait a román katonaság, mígnem 1999. október elsején a magyar és a román kormány közti megállapodás értelmében kiszabadították az allegorikus szoboralakokat. Több évig tartó restaurálást követően 2004-ben állították fel ismét köztéren Aradon: de nem eredeti helyén, hanem a volt Attila, később Tűzoltók terén, ahol létrehozták a Román–magyar megbékélési parkot is. Április 25-én lesz a 15. évfordulója a szoborállításnak. Ez idő alatt több szóbeli támadás mellett kétszer meg is rongálták a Szabadság-szobrot: 2011 áprilisában bronz díszítőelemeket loptak el róla, 2015 februárjában pedig piros-sárga-kék festékkel fújták le a honvédtisztek arcmásait és magyargyalázó, obszcén szavakat firkáltak a talapzatára (CIKK és VIDEÓ).

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.