Idén is közös adventi gyertyagyújtást tartanak Pécskán

A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület (PKHE) az idei évben is megkezdi a betlehemi jászol felé vezető adventi útját – tájékoztatott Balta-Taics Tünde, az egyesület elnöke.

Folytatva a 2017-ben indított, Tegyük a szeretet szalmaszálát a betlehemi jászolba! elnevezésű közösségi programot, idén is köztéri adventi koszorút állítottak Pécskán, a városháza előtt, az önkormányzat támogatásával.

„Alkalmazkodva a világjárvány szabályaihoz, az egyesület mindent megtesz annak érdekében, hogy értékes tartalommal töltse meg az idei adventet is, és ne hagyjuk a hagyományt elveszni. A köztéri adventi koszorún az elsőt, a hit gyertyáját Antal Péter, Pécska polgármestere és családja gyújtja meg vasárnap” – közölte Balta-Taics Tünde.

A remény, az öröm és a szeretet gyertyáit a Pécskai Magyar Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület alapító tagjai fogják meggyújtani a következő adventi vasárnapokon .

„Éppen ezért a szeretettel várjuk keresztény testvéreinket az adventi vasárnapokon, közvetlenül a szentmise után 11 óra 30 perckor a polgármesteri hivatal előtt” – zárta az egyesület elnöke.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.