Babacsomagot kapnak a külhoni magyar családok

Indul a külhoni magyar gyermekek éve programsorozat. A tematikus évre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – közölte Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár kedden Budapesten.

Márciusban 600 millió forinttal hirdetnek felhívást, és a tavalyi évhez hasonlóan támogatást nyújtanak külhoni magyar vállalkozóknak, egyházi és civil szervezeteknek olyan tevékenység megvalósításához, mellyel a gyerekeket, családokat segítik.

A legelső programok között rendezik meg szombaton a Kárpát-medencei Családi Napot az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének szervezésében, amelyre 650 vendéget várnak. Az államtitkár kitért arra is, hogy azok a külhoni magyar családok, amelyek 2018-ban a Köldökzsinór program keretében anyagi támogatást igényeltek, babacsomagot kapnak majd a nemzetpolitikai államtitkárságtól. Az MTI kérdésére elmondta: a babacsomagokat márciustól kapják meg a családok. Közel 6600 csomaggal számolnak, erre a célra 120 millió forintot fordítottak - tette hozzá Potápi Árpád János.

Szólt a védőnői hálózat további megerősítéséről, szakmai támogatásáról is, valamint a külhoni prevenciós szakemberek tevékenységének rendszerszintűvé tételét is célként jelölte meg. Rámutatott: más programokkal is kapcsolódnak a tematikus évhez, így megsokszorozódik az az összeg, amelyet az idén a külhoni magyar gyerekekre fordítanak. Hangsúlyozta: meggyőződésük, hogy a demográfiai problémákat nem betelepítésekkel, hanem családpolitikával kell megoldani.

Potápi Árpád János kiemelte még, hogy az idei II. Rákóczi Ferenc-emlékév keretében is sok, kifejezetten gyerekeknek szóló programot szerveznek a Magyarság Házával közösen. Ezek egyike a Bátrak Ligája – Rákóczi-kupa iskolai vetélkedősorozat, amelyet a Honvédelmi Sportszövetség szervezésében rendeznek meg, s idén első alkalommal külhoni magyar diákcsapatok is megmérettethetik itt magukat. Az első vetélkedő március elsején Gyulán lesz. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy idén folytatják a külhoni magyar szakképző intézmények fejlesztését, júniusban negyedik alkalommal szervezik meg a külhoni magyar vállalkozók találkozóját, amelynek középpontjában szintén a gyerekek lesznek.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.