Itt-Hon
Nem csak a nyolcadikosoknak nehéz az iskolakérdés – Nyílt nap a Csiky-ben [AUDIÓ]
Egyre kevesebben döntenek a továbbtanulás mellett – vagy közömbösség, vagy a jövőkép hiánya, vagy anyagi okok miatt.
Község a határ szélén – interjú Kovács Imre peregi polgármesterrel [AUDIÓ]
Az elöljáró arra a legbüszkébb, hogy a hat-hét nemzetiség egyetértésben megfér egymás mellett, és a községben nincs munkanélküliség.
„Ötven év alatt sem értünk el annyit, mint tíz év alatt – Kisiratosi tervek és megvalósítások [AUDIÓ]
Tavaly volt tíz éve, hogy Kisiratos közigazgatásilag önállósult, helyi népszavazás eredményeként levált az addigi községközpontról, Kürtösről.
Összefogással és hittel sikerült a kisperegi templom újjáépítése [AUDIÓ]
Sikerült megmenteni a műemlékjellegű, a négy falig visszabontott templomot.
Húsvéti figyelmesség Pécskán
A Kolping Család és a Szent Antal Társulat keresi fel a rászorulókat.
„Sok zárkózott embert láttam itt” – interjú Csernus Imrével [AUDIÓ]
A magyarországi pszichiáter „tömeges fogadóórát” tartott Aradon.
Ideiglenes forgalomkorlátozások az Arad–Nagylak autópályán
Március 29-én és április 5-én 8 és 14 óra között nem szabad felhajtani a sztrádára.
A „békesség megőrzése érdekében” tiltották be a székely zászlót március 15-én
A csendőrség szerint meg akarták előzni az esetleges incidenseket.
„Elvárják, hogy kéthavonta kockáztassam az életemet, és hetente írjak valami érdekeset” [AUDIÓ]
Lukács Csaba élménybeszámolója diktatúrákról és katasztrófa sújtotta országokról.
Hétfőn kezdődik a tavaszi nagytakarítás
Március 30-án rajtol és egész áprilisban tart majd a zöldövezetek megtisztítása.



