Vádat emeltek két volt miniszter ellen

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség két volt miniszter ellen, köztük Elena Udrea volt regionális fejlesztési tárcavezető ellen – közölte kedden a vádhatóság.

Udreát egyebek mellett megvesztegetés három rendbeli elfogadásával és hivatali visszaéléssel vádolják. A Traian Băsescu volt államelnök egyik bizalmasának számító Udrea az ügyészek szerint több közbeszerzési eljárás alkalmából a szerződés értékének 10 százalékát kitevő kenőpénzt kért üzletemberektől, illetve az általa vezetett minisztérium törvénytelenül finanszírozott közpénzekből egy ökölvívó gálát.

Ion Ariton volt gazdasági miniszter több állami vállalatot kényszerített ez utóbbi rendezvény szponzorálására, ellene emiatt emeltek vádat az ügyészek. A vádemelés tényét ismertető vádhatósági közlemény megemlítette azt is, hogy a közbeszerzések nyomán Udrea által kért és elfogadott kenőpénz egy része egy román párt bukaresti szervezetéhez került. Udrea korábban a PDL bukaresti szervezetének volt az elnöke.

Románia volt elnöke az utóbbi két hétben többször élesen bírálta az ügyészeket amiatt, ahogyan vezető politikusokat sorozatban előzetes letartóztatásba helyeznek, és állítása szerint semmibe veszik a gyanúsítottak védekezéshez való jogát.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.