Több mint száz illetéket töröltek

Több mint százféle díj és illeték eltörlését hagyta jóvá a képviselőház kedden. A legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) erről szóló törvénytervezetét rekordsebességgel, egyhangúlag fogadta el a törvényhozás. Bár a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint a törvény a szociáldemokraták választási kampányának része, másfél hónappal a parlamenti választások előtt maguk sem vállalták fel, hogy ellenezzék.

A törvény egyebek között eltörli a gépjárművek után fizetendő környezetszennyezési díjat, a cégbejegyzési illetéket, az ideiglenes útlevelekre fizetendő konzuli illetéket. A kezdeményezés a rádió- és televízió-előfizetési díj eltörlésére is kiterjed: bár ez ellen a függetlenségüket féltő közmédia, a hazai és nemzetközi médiaszervezetek is tiltakoztak, végül benne maradt az elfogadott törvényben.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.