Tárgyalnak az orvosi marihuána engedélyezéséről

Több román hírportál egybehangzó jelentése szerint Eugen Teodorovici pénzügyminiszter azt közölte szerdán, hogy egyeztetések folynak a vadkender-készítmények gyógyászati célú engedélyezéséről.

A Maszol cikke szerint a tárcavezető újságíróknak kijelentette, hogy Sorina Pintea egészségügyi minisztertől értesült arról, hogy a szaktárcánál létrejött egy munkacsoport, amelyik a cannabis orvosi célú használatának engedélyezését dolgozza ki.

„Különösen a rákos megbetegedések kezelésében, illetve az utolsó stádiumban lévő betegek fájdalmának enyhítésében nyújthat segítséget ez” – mondta Teodorovici.

A politikus azt hozta fel példának, hogy több nyugat-európai országban megengedett az orvosi marihuána használata, de mint mondta, korai lenne megjósolni, hogy ez nálunk mikor lenne gyakorlatba ültethető. A kábítószerkészítmények hazai engedélyezéséhez meg kell vizsgálni a jogszabályi környezetet, és meg kell ismerni a szakma és a társadalom álláspontját is.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.