Súlyos az állapota a bukaresti tűzvészben megsérült aradi énekesnek

A 27 halálos áldozatot és másfél száznál is több sebesültet követelő bukaresti tűzvészben elhunyt a lemezbemutató koncertet adó Goodbye To Gravity együttes két gitárosa, másik három tagja pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A rockzenekarnak aradi énekese van a 31 éves Adrian Găluţ, a romániai Megasztár korábbi énekese személyében – őt is égési sérülésekkel ápolják az egyik fővárosi kórházban. A sors iróniája, hogy a banda lemezének a címe, amelyre a közönséget várták, A nap, amikor meghalunk (The day we die).

A tragédiának egy magyar túlélője is van egy székelyföldi lány személyében, ő a Magyar Nemzet Online-nak mesélte el a történteket. Itt olvashatja el.

FRISSÍTÉS: Huszonkilencre emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma: vasárnap reggel két súlyosan megégett nő belehalt sérüléseibe, másik 25-nek pedig továbbra is válságos az állapota. Az igazságügyi orvostani intézetnek időközben sikerült valamennyi áldozatot azonosítania, a sérültek egyikének kilétét viszont továbbra sem ismerik.

A pillanatok alatt lángba borult teremből az egyetlen használható kijáraton keresztül, egymást taposva próbáltak kimenekülni az emberek: 26-an a helyszínen meghaltak, 150 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel vittek kórházba.

A bukaresti kormány szombaton háromnapos nemzeti gyászt hirdetett.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.