Románia felől érkeznek határsértők Magyarországra

Kizárólag Románia felől érkeztek pénteken illegális határátlépők Magyarországra, ezért a magyar kormány fokozott figyelmet fordít arra, hogy a magyar–román határszakasz ne váljon a migránsok új útvonalává – közölte Bakondi György, a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Hangsúlyozta, pénteken összesen négyen lépték át tiltott módon a magyar–román határt, miközben Szerbia és Horvátország felől egyetlen illegális migráns sem érkezett. Bakondi György szerint ez azt is mutatja, hogy közös európai szándékkal meg lehetne állítani „Európa invázióját”, amely továbbra is komoly biztonságpolitikai kockázatot jelent. Emellett európai szinten is példaértékűnek nevezte azt az együttműködést, amelynek részeként több ország is részt vesz a magyar határ védelmében.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.