Magyarország ideiglenesen felfüggeszti a szisztematikus határellenőrzést

A magyar kormány ideiglenesen felfüggeszti a szisztematikus határellenőrzésről szóló uniós rendelet alkalmazását – nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek. A Magyar Közlönyben kedd este meg is jelent az erről szóló kormányhatározat, így hatályossá vált.

Kontrát Károly közölte: az intézkedés miatt többórás várakozás alakult ki egyes határszakaszokon, és félő, hogy a nyári időszakban a várakozás ideje megsokszorozódhat. Hozzátette: a kormány ezért szükségesnek látja a szisztematikus határellenőrzés ideiglenes felfüggesztését, helyette célzott határellenőrzést vezet be.

Magyarországnak kezdettől voltak fenntartásai a jogszabállyal, a gyakorlati működésével kapcsolatban, és az elmúlt heteket tesztüzemnek tekintette – mondta Kontrát Károly. Az illegális bevándorlás Európa legfontosabb vívmányait, így a schengeni rendszert és az uniós állampolgárok szabad mozgását veszélyezteti – tette hozzá. Azt is mondta, hogy a kormány szerint Brüsszelnek nem az uniós állampolgárok „vegzálásával", hanem az illegális bevándorlók megállításával, ellenőrzésével és a terroristák felkutatásával kellene elsősorban foglalkoznia.

Az Európai Unió Tanácsa április 7-től vezette be a kötelező szisztematikus határellenőrzést, amelynek értelmében minden uniós és harmadik országbeli állampolgárt kötelezően ellenőrizni kell a schengeni határokon való ki- és belépésnél. A határozatban az is szerepel, hogy a tagállamok számára engedélyezni kell, hogy ne végezzék el a szisztematikus ellenőrzéseket, ha kockázatelemzéssel alá tudják támasztani, hogy az ellenőrzés könnyítése nem okozna biztonsági kockázatot.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.