Lezárják a tíz hónapja átadott Nagyszeben–Szászváros autópályát

Hétfőtől kezdődően lezárják a tíz hónapja felavatott autópályaszakaszt Nagyszeben és Szászváros között.

A román autópálya-társaság (CNADNR) a javítási munkálatok időtartamát mintegy másfél hónapra becsüli kedvező időjárási feltételek mellett. Ezen az útszakaszon található a legnagyobb (egy kilométer hosszú, húszemeletnyi mélység felett átívelő) romániai völgyhíd, amelynek környezetében hatalmas földmennyiséget mozgattak meg a terep előkészítése során. Az útburkolaton már az avatás után két hónappal repedések jelentek meg, amelyeket eddig részleges forgalomkorlátozások mellett aszfaltozással próbáltak eltüntetni. A völgyhídra vezető pályaszakaszok térségében, ahol megrepedt a burkolat, az avatás óta folyamatosan munkagépeket lehetett látni a ledózerolt domboldalakon.

A román sajtóban az utóbbi hónapokban több szakértő is úgy vélekedett: a repedéseket az alapozás megcsúszása okozza, és aggodalmukat fejezték ki, hogy a földcsuszamlás akár a völgyhíd tartószerkezetét, és így a közlekedés biztonságát is veszélyeztetheti. A CNADNR csütörtöki közleménye szerint a megrendelő és a kivitelező szakemberei egybehangzóan megállapították: nem földcsuszamlásról, hanem az alapozásnál használt anyagok megroskadásáról van szó, amiért a kivitelezőt terheli a felelősség, a garanciális javításokat pedig a kivitelező saját költségén végzi majd el.

A Nagyszeben és Szászváros közötti gyorsforgalmi utat tavaly novemberben, két nappal az elnökválasztás előtt nyitották meg a forgalom előtt a megmérettetésen induló Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében, anélkül, hogy a munkálatot a CNADNR hivatalosan átvette volna a kivitelezőtől. A javítások idejére az autópálya forgalmát egy 12 kilométeres szakaszon a régi DN1-es országútra terelik.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.