Kormányalakítás – Új parlamenti többség körvonalazódik

Új parlamenti többség körvonalazódik: a mérleg nyelvét képező kisebb pártok egy része megelőlegezte a bizalmat egy szakértői kormánynak a Klaus Iohannis államfővel folytatott keddi egyeztetéseken.

Az államfő a múlt héten kezdett konzultációsorozatot a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakítása céljából, miután szerdán lemondott a szociáldemokrata Victor Ponta vezette koalíciós kormány. Az egyeztetésekről távozó pártvezetők nyilatkozatai alapján biztosnak tűnik, hogy az elnök szakértői kormányt javasol. Az államfő jelöltje volt pártján, a jobbközép Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül a harmadik legnagyobb parlamenti párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és valószínűleg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatására is számíthat.

Az UNPR elnöke, a belügyminisztérium és kormányfőhelyettesi posztról lemondott Gabriel Oprea közölte, jónak tartja ugyan a PSD jelöltjét – a szociáldemokraták hétfőn Liviu Voinea jegybanki kormányzóhelyettest javasolták miniszterelnöknek –, de az ország stabilitása érdekében mindenképpen támogatni fogják az államfő jelöltjét, bárkit is bízna meg kormányalakítással. Az RMDSZ sem zárkózott el ettől, de Kelemen Hunor, a szövetség elnöke nem adott biankó felhatalmazást Iohannis jelöltjének. Mint mondta, az RMDSZ találkozni szeretne a kormányfőjelölttel, megismerni programját, és azt követően dönt az általa javasolt kabinet számára nyújtandó politikai támogatásról. Kelemen Hunor szerint Románia következő – feltehetően nem pártpolitikusokból, hanem szakértőkből álló – kormánya a jövő évi választásokig marad tisztségben, miután a választások előrehozását a pártok többsége nem tartja kivitelezhetőnek.

Miután hétfőn a PNL – amelynek éléről tavaly államfővé választották Iohannist – világossá tette, hogy nem hajlandó bizalmat szavazni a PSD által javasolt Liviu Voineának, a PSD gyakorlatilag elszigetelődött, és a legnagyobb frakcióval rendelkező párt körüli koalíció felbomlani látszik.

Az államfő várhatóan kedden délután bejelenti, kit bíz meg kormányalakítással.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.