Kilép az EU-ból Nagy-Britannia a népszavazás eredményeként

Hivatalosan is bejelentették péntek reggel, hogy a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit európai uniós tagságról tartott népszavazást.

Jenny Watson, a brit választási bizottság elnöke a manchesteri városházán közölte, hogy a népszavazáson 33,6 millióan vettek részt. A kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak.

Philip Hammond brit külügyminiszter a végeredmény hivatalos bejelentése után a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: a brit kormány első feladata most a helyzet stabilizálása, később pedig az, hogy a kilépésről szóló tárgyalásokon a lehetséges legjobb feltételeket érje el Nagy-Britannia számára. Hammond szerint elsősorban azt kell elérni, hogy az EU-val fennálló kereskedelmi-gazdasági kapcsolatrendszer minél több eleme érvényben maradjon, beleértve a londoni City szerepének megőrzését az európai pénzügyi szolgáltatási piacon.

David Cameron brit kormányfő bejelentette, hogy legkésőbb októberig távozik tisztségéből.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.