Jövő decembertől nem kell vízum Kanadába

Egyezség született Kanadával a vízumkötelezettség feloldása tekintetében – jelentette be pénteken Klaus Iohannis államfő.

A megegyezés értelmében 2017. december elsejétől minden román állampolgár vízum nélkül utazhat Kanadába, azok pedig, akiknek már volt kanadai vízumuk, már 2017. május elsejétől vízummentesen utazhatnak – mondta az államelnök.

Iohannis szerint ennek a megállapodásnak köszönhetően Románia minden bizonnyal hozzájárulását adja az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményhez (CETA).

AGERPRES

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.