Hetvenéves görög akart átcsempészni két szírt Nagylaknál

Hamis görög személyigazolványokkal akart átjutni a magyar–román határon két szír állampolgár, egy 26 éves férfi és egy 34 éves nő Nagylaknál, egy görög autós utasaként.

A román határrendészet honlapján olvasható keddi közlemény szerint az eset hétfő délelőtt történt, és az útiokmányok ellenőrzésekor buktak le az illegális határátlépők. A kihallgatás során azt mondták, hogy Németországba szerettek volna eljutni, de mivel nem volt érvényes útlevelük és vízumuk, 100-100 euróért hamis papírokat vásároltak egy görög férfitől, majd egy másik görög segítségét kérték, hogy vigye át őket a határon.

A szírek ellen tiltott határátlépés kísérlete, a 70 éves görög autóvezető ellen embercsempészet gyanúja miatt indítottak eljárást a román hatóságok.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.