Eggyel több mandátumot nyert a Fidesz

A levélben leadott szavazatok összeszámolása során szerzett szavazatokkal eggyel bővült, 134-re nőtt a Fidesz-KDNP által elnyert mandátumok száma, a Jobbiké eggyel csökkent – derült ki a Nemzeti Választási Iroda hétfő délután frissített adataiból, amely 98,96 százalékos feldolgozottságot mutat.

Az NVI vasárnap kezdte meg a levélben érkezett szavazatok számlálását. Hétfő délelőttig 96 751 érvényes levélszavazatot számoltak össze, ebből 91 660-at kapott a Fidesz-KDNP pártszövetség, míg a Jobbikra 1113-an, az LMP-re 1099-en, az MSZP-Párbeszéd szövetségre 686-n, a Momentumra 492-en, a DK-ra 368-an, a Magyar Kétfarkú kutya Pártra 351-en, az Együttre 160-an szavaztak; a többi párt száznál kevesebb voksot kapott.

A határon túli magyarok által leadott levélszavazatokat az országos listás mandátumok szétosztásánál veszik figyelembe. Mivel a levélszavazatok miatt jelentősen megnőtt a Fidesz-KDNP pártlistára jutó szavazat, így ez a lista még egy mandátumhoz jutott, egyúttal a Jobbik elveszített egy listás mandátumot, mert már nem volt elég szavazata az utolsóként kiosztandó mandátum megszerzéséhez, így összesen már csak 25 mandátuma van.

A Fidesz-KDNP listájáról Csizi Péter kaphat mandátumot, a Jobbiktól Stummer János csúszott le a bejutó helyről. A többi pártnak nem változott a mandátumszáma. Az NVI folyamatosan ellenőrzi a visszaérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatait és számlálja össze az érvényes nyilatkozatokhoz tartozó szavazatokat, így az országos listás mandátumok megoszlása az egyes pártlisták között még változhat.

A 2018. április 8-i parlamenti választás a Fidesz-KDNP ismételt kétharmados győzelmét hozta.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.