Börtönbüntetést kapott a volt ifjúsági és sportminiszter

Korrupcióért jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelső bíróság hétfőn Monica Iacob Ridzi volt ifjúsági és sportminisztert.

Ridzit (aki 2009-ben fél évig volt tárcavezető) hivatali visszaélésben találták vétkesnek, mivel állítólag fiktív szolgáltatásokért, versenytárgyalás nélkül utalt ki magáncégeknek több mint félmillió eurót az államkasszából. A tárca úgynevezett ifjúsági napokat szervezett, amelyről azt állította, hogy országos rendezvény. A kifizetett több mint félmillió euróból azonban valójában csak két koncertet rendeztek, a többi rendezvényhelyszínt csak azért tüntették fel a programban, hogy országos akció benyomását keltsék. Az Adevărul című lap hétfői összesítése szerint Ridzi már a tizenharmadik volt kormánytag, akit jogerősen börtönbüntetésre ítéltek, és további 15 – korrupciós ügyekben meggyanúsított vagy bíróság elé állított – volt miniszternek van esélye arra, hogy rácsok mögé kerüljön.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.