Az ügyészség ismét Markó Attila előzetes letartóztatását kéri

Az ügyészség három rendbeli hivatali visszaéléssel vádolja a volt képviselőt egy kárpótlási ügyben. A Magyarországon tartózkodó Markó Attila ott akar új életet kezdeni, és reméli, Magyarország nem adja ki.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) ismét Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjének az előzetes letartóztatását kéri amiatt, hogy kivonta magát a nyomozás alól. A DNA egyik keddi közleménye szerint a kárpótlási ügyben végzett vizsgálatok során kiderült, hogy a vádlott kivonta magát a nyomozás alól, elhagyta Romániát, és ezért nem hallgathatták ki. A per a legfelső bíróságon zajlik, ezért az előzetes letartóztatási kérelmet is ugyanott nyújtották be az ügyészek. A Magyarországon tartózkodó Markó Attila korábban elmondta a Kossuth Rádiónak, hogy Magyarországon akar új életet kezdeni, és azt reméli, hogy Magyarország nem adja ki. Az ügyészség három rendbeli hivatali visszaéléssel vádolja a volt képviselőt egy kárpótlási ügyben. A minap bejelentették, hogy az egyik ügyben ejtették ellene a vádat.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.