Záhonyban vendégszerepelt a Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület

Egész estés műsort mutattak be a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjai a múlt hétvégén a magyar–ukrán határ mellett fekvő Záhonyban, a Vasutas Művelődési Ház és Könyvtárt megtöltő több mint 300 néző előtt.

A 43 fős delegációt Antal Péter polgármester vezette, és meghívására a testvérváros Battonya alpolgármestere, Borsodi János is elkísérte, hiszen a Pécska–Battonya színjátszó kör tagjai is felléptek.

330 kilométer megtétele után, pénteken éjjel érkeztek meg Záhonyba, szombaton pedig szinte egész nap próbáltak a fellépők, csak a lelkes szervezők által készített, hagyományos fogásokból álló ebéd erejéig álltak meg.

17 órára megtelt a nézőtér és a beköszöntő után Helmeczi László polgármester méltatta a Pécskával való szoros, baráti kapcsolatot, amelyet igyekeznek elmélyíteni és bővíteni, ennek jeleként Antal Péter pécskai polgármester és Borsodi János battonyai alpolgármester mellett a színpadon jelen voltak Záhony szlovákiai testvértelepüléseinek, Tiszacsernyő és Csap magyar vezetői is, előbbi felajánlván ezer eurót a Pécskai Magyar Közösségi Ház javára.

A házigazda át is adta az este teljes betévelét és kezdetét vette a műsor, amelyet Balta-Taics Tünde, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület elnöke nyitott meg kislánya, Hanna társaságában. Elsőként a pécskai egyesület Aranykalász néptánccsoportja lépett színpadra Brahms V. magyar táncával. A Makra András által összeállított koreográfia nagy sikert aratott, az este folyamán a néptánccsoport szatmári és dél-alföldi táncot is előadott.

Őket a Juhász Kálmán vezette Nagymaros citerazenekar műsorra követte: szólót énekelt Szép Noémi, citerán szólót játszott Bernáth Ádám, de doromb és köcsögduda is kiegészítette a műsort, majd örkölyi és szatmári népdalcsokrokat adtak elő énekkísérettel.

A szünet után a Pécska-Battonya színjátszó kör tagjai mutatták a Pécskán és Battonyán már színpadra vitt Vonósnégyes című vígjátékot, amelyet végignevetett a közönség. Zárásként, a Kiss Kata Zenekar Szétszórt gyönyszemekhez című dalára a műsor valamennyi szereplője egy-egy mécsest helyezett el a színpad közepén, szívet formálva.

Az estét közös vacsora és további ismerkedés zárta, vasárnap reggel pedig a pécskai küldöttség hazaindult.

S. P.

 

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.