Zabán Márta: „A Kölcsey Egyesület dokumentumaiban megelevenedik a korabeli Arad” [AUDIO]

Az aradi Kölcsey Egyesület első tíz évének történetét dolgozza fel az a kötet, amely dr. Zabán Márta, a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének adjunktusa gondozásában került sajtó alá, és amely a 140 éve alapított közművelődési társaság évtizedek múltán, 2020-ban előkerült irattárának az átírása.

Az aradi Kölcsey Egyesület dokumentumaiból 1881–1891 című kiadványt csütörtök este mutatták be a kommunizmus idején betiltott, de a rendszerváltás után, 1990-ben újjáalapított Kölcsey Egyesület közgyűlésén. Ez volt egyúttal az idei Aradi Magyar Napok első rendezvénye is.

A kordokumentumokat krimibe illő módon három évvel ezelőtt, egy meg nem nevezett személytől vásárolta meg az egyesület. Az alapító okirattól kezdve jegyzőkönyveken át levelezésekig sokféle írott anyagot tartalmazó gyűjtemény az eszmei értékén túl azért is jelentős, mert feldolgozva, kötetekben megjelentetve a helytörténészeknek nyújt majd hiteles forrást.

A könyvbemutató után Pataky Lehel Zsolt beszélgetett a szerkesztővel, Zabán Márta irodalomtörténésszel. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

 

A rovatból ajánljuk:

Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.