Vass Károly: az önkormányzat vezetésében is ott a helyünk

Ismét közéleti szerepvállalásra szánta lem magát Vass Károly, Nagyzerénd volt RMDSZ-es alpolgármestere. A szeptember 27-i helyhatósági választásokon a magyar érdekvédelmi szövetség jelöltjeként indul a polgármesteri tisztségért.

– Miért döntött úgy, hogy ennyi év után újból vállalja a megmérettetést a polgármesteri tisztségre?

– Tekintve, hogy községünknek 2004 óta nincs RMDSZ-es polgármestere, fontosnak tartottam, hogy elvállaljam a jelöltséget az itt élő magyar közösségért. Mivel Nagyzerénden túlnyomóan magyarok élnek, úgy gondolom, nem elég annyi, hogy a helyi képviselőtestületben vannak RMDSZ-es tanácsosok, kell a végrehajtásban is képviselet.

Ha az Isten megsegít, akkor ugyanazzal a lendülettel és szellemi képességgel fogom folytatni a munkámat, amilyennel annak idején elkezdtem, megfelelő közeget kialakítva hagyományaink ápolására és magyar identitásunk megőrzésére.

– Melyik volt a legnagyobb megvalósítása az előző alpolgármesteri mandátumában, a 2000-es évek elején?

– A legfontosabb megvalósítás, amely az RMDSZ támogatása nélkül nem jött volna létre, a településeinken ma már tökéletesen működő gáz- és vízvezeték-hálózat kibővítése volt.

Közzétette: Károly Vass – 2020. augusztus 24., hétfő

– Ha megválasztják polgármesternek, melyek azok a tervek, amelyeket szeretne megvalósítani?

– Kezdeményezném a feketegyarmati ravatalozó megépítését, amelyben az RMDSZ támogatása kétségkívüli volna. Mindemellett a zeréndi református templom teljes belső felújítását tűztem ki célul.

Ezen túlmenően, újból szeretném megalapítani a helyi kisgazdakört, amely valaha virágzott. Ezt azért tartom fontosnak, mert a helyi lakosság nagy része kertészettel is foglalkozik. Ennek létrehozására, szakszerű támogatásra számítanánk az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének részéről. Szeretném támogatni a fiatal kisgazdákat azzal, hogy hozzáférhetést biztosítok számukra a községi legelőkhöz, amelyeken ismét megkezdhetik az állattenyésztést.

Emellett szeretnék pályázati lehetőségeket biztosítani mindazon személyeknek községünkben, akik EU-s pénzeket akarnak felhasználni gazdaságuk fejlesztésére. Ezeknek megírására szakembereket tervezek alkalmazni a polgármesteri hivatalba. és amennyiben szükséges, konzultáns cég segítségét is igényelnénk. Mindemellett újabb EU-s pénzeket szeretnék lehívni a jövőben különböző projektekre, amelyek községünk fejlesztésére szolgálnának.

Ezenkívül kezdeményeztem a roma kisebbség támogatását azzal, hogy képviselőt indítunk a részükről az RMDSZ színeiben a helyi tanácsban. Hiszem, hogy e módon segíthetjük a roma kisebbség problémáinak megoldását, hiszen tanácsosuk beleszólhat az őket érintő ügyekbe, tisztában van igényeikkel és elvárásaikkal. Szeretném, hogy együtt lehetőséget teremtsünk helyi munkahelyek létrehozására, illetve a nagycsaládosok anyagi támogatására.

Szeptember-27 szavazz a tulipánra-

Közzétette: Károly Vass – 2020. szeptember 4., péntek

Szívügyem az öregotthon szakszerű működésének biztosítása is, amelyet el szeretnék érni az idősek éjjel-nappali szakszerű felügyeletével, illetve szakképzett alkalmazottak és ápolók segítségével. Szeretném a két falu orvosi rendelőinek teljes korszerűsítését is megvalósítani, azáltal biztosítva a megfelelő közeget az orvosi és ápolónői ellátásra.

Harcolni szeretnék annak érdekében is, hogy a két faluban minél több embernek biztosíthassunk munkahelyet belföldi vagy akár külföldi befektetők segítségével. Ezáltal jövedelmet tudnánk biztosítani a fiataloknak is, akik nem kényszerülnének arra, hogy külföldön vállaljanak munkát. Azon leszek, hogy gyermekeinknek, fiataljainknak megfelelő sportlehetőségeket biztosítsak egy modern sportcsarnok megépítésével. Terveimből természetesen a falvainkban levő iskolák, óvodák, parkok, játszóterek karbantartása, modernizálása és bővítése sem marad ki.

  • Comandat de UDMR Org. Jud. Arad, realizat de SC LBC Torrent Studio Srl, cod de identificare unică 23200009.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.