Vasárnap este véget ér a nagylaki karantén

A közegészségügyi igazgatóság nem tartotta indokoltnak a vesztegzár meghosszabbítását Nagylakon, ezért február 28-án, vasárnap 22 órától feloldják.

A koronavírus-járvány és a hirtelen megugrott fertőzöttségi arány miatt – tekintettel arra, hogy határ menti település – helyezték karantén alá Nagylakot, és a 14 napos vesztegzár határideje vasárnap jár le.

Pénteken a fertőzöttség 4,72 százalékos volt a városban, de a közegészségügyi igazgatóság, elemezve a helyzetet, úgy döntött, hogy nem kell meghosszabbítani – közölte az Arad Megyei Vészhelyzeti Bizottság.

Nagylakon ezután is a vörös forgatókönyv lesz érvényben, így például az iskolában csak az elemi osztályosok lehetnek jelen, a többiek online tanulnak.

Fertőtlenítették a forgalmasabb közterületeket | Forrás: Ioan Radu Mărginean polgármester Facebook-oldal

 

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.