Választási incidensek a megyében

Két esetben indult bűnügyi kivizsgálás a választási csalás, illetve a választási törvény megsértésének a gyanújával – közölte vasárnap az Arad Megyei Prefektúra.

A magyar határ menti Nagylakon egy moldovai állampolgárságú nő is szavazott, holott csak ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezik Romániában, így nem lett volna szavazati joga. A Béli-hegységben lévő üdülőfaluban, Menyházán pedig egy férfi a mozgóurnával együtt engedély nélkül bement egy lakásba.

Emellett kész szabálysértési bírságot is kiszabtak a rendőrök – írták a közleményben. Arad megyében 12 szabálytalanságot jelentettek be, de csak a fenti két eset bizonyult megalapozottnak.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Arad megyei szervezet délután adott ki egy közleményt, amelyben arról számolt be, hogy az Aradhoz közeli Sofronya községben a polgármesterjelöltjüket, Mihaela Kwasnitzky-t nem engedte be a szavazóhelyiségbe a választási bizottság elnöke, aki a PNL szerint a mostanáig szociáldemokrata párti (PSD) vezetésű községháza egyik funkcionáriusa – részleteket nem közölték. Később a jelölt – a Facebookon közzétett bejegyzése szerint – leadta a voksát.

Csigérszőllősön délelőtt áramszünet volt, de a szavazást ez nem befolyásolta, a választási bizottság elnöke intézkedett, hogy egy áramfejlesztőt hozzanak a helyszínre.

Marosberkesen két szavazólapot találtak, amelyek Barza községi jelöltek neveit tartalmazta, ezeket érvénytelenítwtték, és kivizsgálást indítottak, hogyan kerülhettek oda. Közölték: a szavazólapokat a Hivatalos Közlöny Kiadóvállalat nyomtatta, és lezárt csomagokban szállították a helyszínekre.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.