Ünnepi mise Szent István király tiszteletére

A hagyományokhoz híven augusztus 19-én, vasárnap 18 órától az arad-belvárosi minorita templomban ünnepi misét tartanak augusztus 20., Szent István király emlékére. A szentmisét Király Árpád kanonok, marosi főesperes, az aradéségai római katolikus templom plébánosa mutatja be.

Mindenkit szeretettel várnak felekezetre való tekintet nélkül, hiszen Szent István király a magyarság és kereszténység ikonikus alakja, és egyben fő védőszentje már ezredéve.

Augusztus 20-án az RMDSZ Arad megyei szervezete és a Kölcsey Egyesület szervezésében közel 100 aradi vesz részt a budapesti ünnepségen. A kirándulás keretén belül mindenki különféle rendezvényekre látogathat el, részt vehet a Bazilikában a szentmisén és körmeneten, illetve élőben megtekintheti a tűzijátékot.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.