Újabb koronavírusos betegeket szállítottak Szegedre

Szombaton újabb négy súlyos koronavírusos beteget szállítottak át Aradról Szegedre, az intenzív ellátásban Romániának felajánlott magyarországi segítség gyanánt.

A páciensek – két nő és két férfi – 49 és 70 közöttiek, és a megyei kórház sürgősségi osztályán várták, hogy a Covid-19-betegek számára fenntartott osztályon ürüljön egy-egy hely.

Simina Roz, a kórház sajtószóvivőjének a tájékoztatása szerint pénteken végül nem öt, hanem három beteget vittek át Szegedre. A pácienseket a rohammentő-szolgálat (SMURD) járműveivel szállították, a kíséretet orvosok és ápolók alkották, köztük olyanok, akik magyarul is beszélnek.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.