Tüntetők fogadták Lippán és Aradon a kormányfőt [FRISSÍTVE]

Tüntetőcsoportok fogadták pénteken az Arad megyébe látogató Viorica Dăncilă kormányfőt.

Lippán, ahol a szociáldemokrata párti (PSD-s) miniszterelnök helyi vezetőkkel és PSD-tagokkal találkozott, több tucatnyi gimnazista várta, akik kormányellenes feliratú táblákat tartottak a magasba.

Az aradi prefektúra épülete előtt több mint 200 tüntető gyűlt össze, PSD-ellenes rigmusokat skandálva. Tőlük nem messze a kormánypárt többtucatnyi szimpatizánsa állt. A két csoport tagjai szóváltásba keveredtek egymással, a csendőröknek kellett szétválasztaniuk őket.

Dăncilă kormányfő több miniszterrel együtt látogatott Arad megyébe, elkísérte őt többek között az egészségügyi, a mezőgazdasági, a kulturális és a pénzügyminiszter is.

„Civilizáltan, sértegetések nélkül is kifejezhették volna nemtetszésüket azok, akik tüntetésekkel fogadtak különböző erdélyi városokban” – mondta Viorica Dăncilă, például az aradi fogadtatásáról.

A kormányfő ezt már pénteken Temesgyarmaton jelentette ki.

Az aradi prefektúrán találkozott közintézmények vezetőivel

„Azt hiszem, hogy egy demokráciában minden pártnak ki kell fejtenie álláspontját, de egy civilizált világban, ahol létezik tisztelet, ezeket a dolgokat udvariasan is el lehet mondani, érvekkel alátámasztva, nem sértgetéssel és agresszivitással. Az emberek tüntethetnek, joguk van hozzá, de nem tudom megérteni, és azt hiszem, még sok román nem tudja elfogadni azt a módot, ahogy megnyilvánulnak. Ha erőszakos és sértő a fellépésed, azt jelenti, hogy nincsenek érveid” – jelentette ki.

Dăncilă arra kérte a sajtó képviselőit, hogy korrektül mutassák be a tényeket, ugyanis értesülései szerint olyan hírek jelentek meg, melyek szerint Kolozsváron csütörtökön a tüntetők megfutamították a kabinet tagjait – ez pedig nem igaz, jelentette ki a kormányfő.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.