Trianoni emlékima a minorita templom udvarában

A járványügyi rendelkezések miatt a résztvevők száma korlátozott, ezért előre kell jelezni a részvételi szándékot.

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének kezdeményezésére, a történelmi magyar egyházak és az aradi civil szervezeteink támogatásával a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én, csütörtökön 17 órakor a minorita templom udvarában emlékezést szerveznek az első világháborút lezáró trianoni békediktátum századik évfordulóján.

Az érvényes járványügyi rendelkezések miatt a résztvevők száma korlátozott. Ezért a szervezők kérik, jelezzék előzetesen részvételi szándékukat naponta 9 és 17 óra között személyesen az RMDSZ székházában vagy a 0257/250–627-es telefonszámon.

A közlemény szerint a helyszínen arcmaszk és fertőtlenítőszer biztosított.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.