Tornyai búcsú: „Megmaradni reményben, a keresztbe kapaszkodva”

A helybeliek és elszármazottak mellett Pécskáról és a magyarországi Gyomaendrődről is érkeztek zarándokok,

„Tornya volt már mezőváros és állt az eltűnés határán is, átélt fényes és sötét időszakokat, de az itteniek megkapaszkodtak a szent keresztben és nem veszítéttek el hitüket” – fogalmazott szentbeszédében ft. Szilványi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános pénteken délelőtt Tornyán.

Szilvágyi Zsolt

A 265 éve a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére emelt római katolikus templom megtelt hívekkel: a helybeliek és elszármazottak mellett Pécskáról és a magyarországi Gyomaendrődről is érkeztek zarándokok, utóbbiak egy busznyian Czank Gábor plébános vezetésével.

A gyönyörűen feldíszített templom ünnepén a prédikációban elhangzott, hogy a kereszt összeköt bennünket Istennel és egymással. „Isten fényében kell élnünk, és akkor van reményünk” – mondta többször is a szentmise főcelebránsa.

Király Árpád marosi főesperes, tornyai plébános és Szilványi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános mellett 13 környékbeli és magyarországi paptestvér mutatta be az ünnepi szentmisét, amelyen jelen volt a tornyai román és szerb ortodox plébános is. A szentmise végén a főesperes köszönetet mondott a jelen lévő Miodrag Stanoiov alpolgármesternek, a helyi tanácsot képviselő Vasile Chifornak és mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult az ünnep méltó megszervezéséhez.

Ezután mindenkit meghívott a plébánia udvarára egy kis agapéra és beszélgetésre. Délután a templombúcsú műsorral és kirakodóvásárral folytatódott a templom előtti téren.

S. P.

 

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.