Töretlen a kisiratosi népzenei tábor sikere [AUDIÓ]

A Kárpát-medence legnagyobb népzenei táborának nevezik a szervezők és a részvevők a Kisiratosi Citera-, Néptánc- és Népdaltábort, amelybe a Partium és a Bánság településeiről, illetve Magyarország minden szegletéből érkeznek résztvevők.

Korondi-Józsa Erika polgármester

Idén is egy hétig tanulták-gyakorolták a népi hangszeren való játékot, valamint a néptáncokat és a népdalokat a gyerekek, tinédzserek és felnőttek.

Különböző felkészültségű és tudású táborozók érkeztek az Arad megyei határ menti faluba, ahol a művészoktatóktól újdonságokat tanulhattak a haladók, a környékbeli szórványtelepülésekről érkezők pedig nemcsak tudással gyarapodhattak, hanem identitásukban, magyarságtudatukban is megerősödhettek.

Juhász Kálmán, a tábor szakmai vezetője

A szombat esti gálaelőadáson készült Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.