„Tiszta lélekkel fogadjuk be Ferenc pápa üzenetét” [AUDIÓ]

Pénteken megkezdődött Ferenc pápa háromnapos romániai látogatása. A szentatya szombaton felkeresi a csíksomlyói Mária-kegyhelyet, ahol ünnepi szentmisét celebrál.

A Kárpát-medence minden szegletéből magyar zarándokok ezrei indultak el, hogy részt vegyenek a misén, és meghallgassák az egyházfő üzenetét. Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök a zarándokoknak kínált lelki útravalót, hogyan is készüljenek fel a pápával való találkozásra.

Pataky Lehel Zsolt szólaltatta meg a temesvári főpásztort a Temesvári Rádió Magyar adásában. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.